DVSC kézilabda

2013. május 17., 09:25

Immár hivatalos: Marincsák Niki távozik!

Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC klubelnöke a kisalföld.hu-nak nyilatkozva elmondta, amit mifelénk már jó ideje tudni lehetett: leigazolták a Loki ifjú tehetségét, Marincsák Nikolettet.

Megerősítette ezt érdeklődésünkre maga Niki is, akit minden bizonnyal a Róth Kálmán irányította „veszprémi-győriek” csapatában láthatunk majd viszont, és hasonló utat járhat be, mint Hornyák Dóra. Niki elmondta, amióta tudott dolog lett a távozása, sokan fejezték ki emiatt a sajnálkozásukat.

– Annak örülök legfőképpen, hogy bár nem sok lehetőséget kaptam idén a felnőtt keretben a bizonyításra, így is sok helyről ilyen visszaigazolást kapok – mondta el az irányító, aki hozzátette, volt már dolga néhány válogatott összetartáson Róth Kálmánnal.

Niki kérdésünkre azt is hozzátette, egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy egyszer visszajön nevelőegyesületéhez.

– Bízom abban, hogy sok tapasztalattal és tudással felvértezve térhetek vissza – mondta az ifjú tehetség.

Mi pedig figyeljük, drukkolunk neki.

És persze visszavárjuk...

G. Gy.

31 hozzászólás

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



A DSI-ből talán jön át egy korosztály, vagy most nem?

G. A. 2013. május 23., 09:48

Mindenkit elüldöznek lassan ki se tud állni az utánpótlás csapat!

TS66 2013. május 23., 08:30

Nem rabolnak innen el senkit....pontosabb az hogy elüldözik a tehetségeinket, és a fülük botját sem mozdítják hogy tegyenek valamit a megtartásukra, pedig nem kellene sokat tenni érte....

KAPA 2013. május 22., 22:36

99% az nb1.
Még nagyobb szenvedéssel, még gyengébb csapattal, családtagokkal a lelátón a 11-12. helyért.
A TAO-t viszont megkapjuk, mert darabra számolják a gyerekeket. Az lényegtelen, hogy a jobbak közül hányat rabolnak el.

G. A. 2013. május 22., 21:14

Minden csapat erősít készül a szezonra.Itt meg hallgat az ügyvezető úr?? mint szar a fűbe. Legalább lenyilatkozná,hogy mik a tervek az esetleges NB 1 vagy rosszabb esetben az NB 2 be,való indulás esetén.

vasmacska 2013. május 20., 19:05

A DVSC Kézilabda Kft május végi taggyűlése napirendi pontja között nincs az ügyvezető-választás.
Ha szerencsénk lesz a Halas, a Gólyák vagy egyebek miatt, s bent maradunk, akkor esélyt kap Balázs, hogy harmadjára is kieső helyre vezényelhessen DVSC-t. Én elgondolkoznék helyette, hogy ennyit nem ér a havi 100/125/127 ezer Ft.

G. A. 2013. május 19., 18:09

Ha számlás a 100e Ft, akkor 100e+ÁFA = 127 000 Ft most, amíg ÁFA-t nem emelnek a jelenleg hatalmon lévő hazaárulók.

G. A. 2013. május 19., 18:02

Darnoy: "125000 ezer"? Nicsak ki beszél?:)

theundertaker 2013. május 19., 10:53

Azért szépen elbúcsúztak Nikitől!
Egy vezető sem volt kint az utolsó hazai mérkőzésén!
Biztos erre már nem futotta a hatalmas gázsitól és önbecsüléstől!

nemtom 2013. május 19., 10:03

125000 ezer az a 100000 ezer ! Ha mindent igy számolunk?!

darnoy 2013. május 19., 09:28

Ahol eddig Makrai tevékenykedett ott siker nem termett! Ha nem a volt Dr Shmith unoka öccse lenne a kutya sem alkalmazná. De kell valami alibi állás ahol elvan,de de legalább ne tenné tönkre a csapatot!!

vasmacska 2013. május 18., 23:08

A gyerekeknek még nem kell jegyet venni a saját meccsükre,de a szüleiknek igen , ha a gyereküket meg akarják nézni az NB1-es junior meccsen!

TS66 2013. május 18., 20:49

Így igaz!
De június végén lejár a megbízatása.

G. A. 2013. május 18., 20:48

Az a 100.000 Makrainak megy!

nemtom 2013. május 18., 20:44

50x2500 Ft, havi 100 ezer bevétel a Lokinak. Ez tényleg kihúz minket a szarból.

G. A. 2013. május 18., 20:40

Ez tényleg szégyen a Tao-s időkben, amikor a fiatalokra majdnem több ingyen pénz jön, mint amennyi rendes pénz van a felnőttekre. Még belépőt is kellene velük fizettetni saját meccsükre.

G. A. 2013. május 18., 20:35

Majd minden kiderül időben....azért azt tudom,hogy a tehetségeink és szüleik kicsit nehezen emésztik meg hogy a vezetés szarik rájuk és ugye fizethetnek havi 2500 ft-ot havonta hogy kézilabdázhassanak+ cipők+zoknik+térdvédők+könyökvédők+ magántanár bepótolni a sok kihagyást+ táplálékkiegészítő+ még ezer minden...persze a gyerekek szakadjanak meg minden meccsen....

KAPA 2013. május 18., 20:27

Nyugodtan írd meg.

Kőszikla 2013. május 18., 20:23

Tudnék még két nevet de nem írom le......

KAPA 2013. május 18., 20:21

Pásztor, Tóth Gabriella, Marincsák, ki lesz a következő?

Kőszikla 2013. május 18., 20:19

Azért a mai nb 2-es meccs kapcsán nem tudom szó nélkül hagyni, hogy Niki ma egy olyan csapatba lejátszva amihez semmi köze nem volt egész évben, zsebében a győri szerződéssel, hihetetlen alázattal és akarással játszott, nem kímélve a testi épségét sem a sikerért!! Kíváncsi lennék ki lenne még az az "idióta" aki ezt megteszi.....Nikit mindíg is nagyra tartottam, de ma még nagyobbat nőtt a szememben!! Imádkozom,hogy szép karriert fusson be egy olyan csapatban ahol majd megbecsülik és nagyon remélem leég a pofájáról a bőr pár embernek akik meg nem számítottak rá és elengedték!! KÖSZÖNJÜK MARINCSÁK NIKI, ISTEN ÁLDJON!!!!

KAPA 2013. május 18., 20:18

Elég szégyen, hogy Kelecsényi-hírekből kell megtudni a DVSC-t érintő eseményeket.

G. A. 2013. május 18., 19:26

Mi miért ne tudnánk elszámoltatni őket? Sorainkban vannak ügyvédek, egy jól megfogalmazott szöveget a kezükbe nyomni, kellő súlyú médiamegjelenéssel körítve.

redline 2013. május 18., 12:04

Kedves Niki!!
Nagyon sok sikert és sok szerencsét az új csapatodban, és tiszta szívből kívánom, hogy kapd meg azt a megbecsülést amit érdemelsz, és amit itt nem kaptál meg!! Sajnos nem Ő lesz nyáron az egyetlen veszteségünk utánpótlás szinten,hiszen nyílt titok,hogy a legtehetségesebb up játékosaink közül többen is távoznak majd... A vezetőségnek meg gratulálok, remélem a lelkiismeretükkel el tudnak majd számolni,hogy tönkretették a debreceni kézilabda jelenét és jövőjét!!!! Sajnos más irányba nem kell nekik elszámolni....

KAPA 2013. május 18., 06:43

3 év alatt utólérjük a Győrt - mondotta Pógármester Úr másfél éve.
Rájöttem, ezt hogyan kell értelmnezni:
Elzavartuk Nikit, aki már az időtáv felén utólérte a Győrt.
Nem mondta Lajosunk, minden lokistának célba kell érni...

G. A. 2013. május 17., 21:14

Népszavazást kellene kezdeményezni: Vilit az ügyvezetői posztra!

redline 2013. május 17., 16:57

Sajnálom. Én azt a hírt várom, ami azt írja, hogy a vezetőedző és az ügyvezető távozik.

Kőszikla 2013. május 17., 13:45

Szomorú! Gratulálok a vezetésnek, hogy nem tudták megtartani. Gondolom nagy munkába került volna.
Arról mikor lesz hír, hogy felkészült vezetőket és szakembereket "igazolunk"?

nemtom 2013. május 17., 10:20

Még szerencse, hogy a Tulajdonos azt mondta, hogy a saját tehetségeinkre akarnak építeni.

G. A. 2013. május 17., 10:20

Vajon melyik fiatal lesz a következő? Mert ha így lesznek megbecsülve a tehetségeink, ahogy Niki is volt, akkor lesznek követői, ebben biztosak lehetünk. Csupán egy ici-pici szerződés kellett volna, mint ahogy a juniorból most kiöregedők közül többeknek is volt már évek óta, holott közülük nem mindenki "üti" meg Niki szintjét, aki meg ráadásul még fizette is a tagdíjat.

klaviatura 2013. május 17., 10:17

Köszönjük!

G. A. 2013. május 17., 09:43

További hírek

2014. november 30., 10:48

Az olasz válogatott a Hódosban

December 5-én 17:30-kor az olasz válogatottal játszik edzőmérkőzést a DVSC. Tovább...

2014. november 21., 20:58

Nagy csatában sikerült győzni

A DVSC hatalmas küzdelemben, háromgólos félidei hátrányból fordítva szerezte meg a két pontot, és ezzel megerősítette helyét a középházban. Tovább...

2014. november 20., 16:01

Újabb fontos mérkőzés

Pénteken ismét egy közvetlen rivális látogat a Hódosba. A Mosonmagyaróvár legyőzése kulcsfontosságú, ha a Loki az alapszakaszt a legjobb nyolc között szeretné zárni. Tovább...

2014. november 13., 10:39

Szima Gábor a DVSC támogatói között

Péntek délután sajtótájékoztató keretében mutatkozik be a klub legújabb szponzora, az ifj. Szima Gábor érdekeltségébe tartozó debreceni Grand Casino. Tovább...

2014. november 12., 20:37

Közel volt a bravúr

Nagy küzdelmet, sok hibát és helyenként őrült rohanást hozott a Balaton-parti kiruccanás. Az utolsó percig nyílt mérkőzésen a DVSC végül alulmaradt a Siófokkal szemben (30:28). Tovább...