DVSC kézilabda
A rovatban változtatás nélkül közlünk külső forrásokból, ellenfelektől származó írásokat, így ezekben az ő nézőpontjuk tükröződik.

2010. április 21., 21:04

Mátéfit nem érdekli Németh kritikája

Németh András, a Vác szakvezetője szerint csapata részben azért nyújtott visszafogottabb teljesítményt Debrecenben, az Arany Ászok Liga elődöntőjének második mérkőzésén, mert válogatott játékosait kizsigerelték a Svédország elleni Eb-selejtezők.

Érdekes, és mindenképpen figyelemfelkeltő nyilatkozatot tett Németh András a Debrecenben elvesztett bajnoki elődöntő után. A szokásos meccs utáni értékeléskor a váciak mestere a vereség okait firtató kérdésre azonnal rávágta, hogy csapata többek között a válogatott hét miatt játszott tompábban a megszokottnál, játékosai ugyanis rossz állapotban tértek vissza a nemzeti csapattól, ahol ráadásul sérülése ellenére is erőltették Tóth Tímea játékát.

A kiváló átlövőt a svédek elleni párharc második, békéscsabai felvonásán kellett néhány percig ápolni, ami után ismét vállalni tudta a játékot. Rajta kívül Temes Bernadett és Herr Orsolya volt még a keret tagja, ám utóbbi Pálinger Katalin mögött kevesebb lehetőséghez jutott a két mérkőzésen, az irányító pedig csak a második találkozón lépett pályára, akkor pedig kiválóan játszott. Úgy tűnik, a mindkét selejtezőn fontos szerepet kapó Bulath Anitát és Szabó Valériát kevésbé viselte meg a válogatottnál eltöltött egy hét…

Németh András nyilatkozatával kapcsolatban természetesen megkérdeztük az elsőszámú "célpont", Mátéfi Eszter véleményét is. – Egyrészt nem érdekel, másrészt nem is szeretnék vele foglalkozni – mondta honlapunknak a szövetségi kapitány. – A válogatottnál megtettem, ami elvárható volt: kijutottunk az Eb-re, ráadásul idegenben bravúrt értünk el a svédek legyőzésével. Németh András szavait nem kommentálom, a Békéscsaba előtt fontosabb feladatok állnak annál, hogy leálljak vitatkozni vele.

kezi.hu

Forrás: kezi.hu

Szólj hozzá elsőként!

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



További hírek

2014. november 30., 10:48

Az olasz válogatott a Hódosban

December 5-én 17:30-kor az olasz válogatottal játszik edzőmérkőzést a DVSC. Tovább...

2014. november 21., 20:58

Nagy csatában sikerült győzni

A DVSC hatalmas küzdelemben, háromgólos félidei hátrányból fordítva szerezte meg a két pontot, és ezzel megerősítette helyét a középházban. Tovább...

2014. november 20., 16:01

Újabb fontos mérkőzés

Pénteken ismét egy közvetlen rivális látogat a Hódosba. A Mosonmagyaróvár legyőzése kulcsfontosságú, ha a Loki az alapszakaszt a legjobb nyolc között szeretné zárni. Tovább...

2014. november 13., 10:39

Szima Gábor a DVSC támogatói között

Péntek délután sajtótájékoztató keretében mutatkozik be a klub legújabb szponzora, az ifj. Szima Gábor érdekeltségébe tartozó debreceni Grand Casino. Tovább...

2014. november 12., 20:37

Közel volt a bravúr

Nagy küzdelmet, sok hibát és helyenként őrült rohanást hozott a Balaton-parti kiruccanás. Az utolsó percig nyílt mérkőzésen a DVSC végül alulmaradt a Siófokkal szemben (30:28). Tovább...