DVSC kézilabda

2014. március 15., 20:46

Nem ment Siófokon

Nem sikerült megismételni az elmúlt hetek teljesítményét, így nem jutott az MK négyes döntőjébe a DVSC-TVP.

Ahogy azt a siófoki Magyar Kupa meccs felvezetésében is írtuk, nem mi voltunk az esélyesek, ám az elmúlt hetekben látott játék után okkal bizakodhattunk, hogy a csapat képes lehet a bravúrra. Talán ezért is fájt annyira a sima, 29-21-es vereség.

- Csalódott vagyok az eredmény és a mutatott produkció miatt egyaránt – mondta a meccs másnapján Varga József, a DVSC-TVP vezetőedzője. – A csapat nagyon akarta a négy közé jutást, ám ezúttal semmi sem sikerült, teljesen megérdemelt volt a Siófok továbbjutása. A bajnoki alapszakasz utolsó mérkőzésein mutatott játék elég lehetett volna a sikerhez, de a védekezésünkben kevés volt az ütközés, támadójátékunk pedig pontatlan volt, ehhez jött a három kihagyott hétméteres. Az utóbbi időben vezéregyéniségnek számító Barna Éva ezúttal mindössze egy gólt lőtt, Slakta Petra és Szilágyi Ágnes pedig betegség miatt hiányzott, sajnos őket sem sikerült pótolni. Ezek után az alsóházi rájátszásra készülünk, egyértelműen a kilencedik hely a célunk.

2 hozzászólás

Jelentkezz be a hozzászóláshoz!
(Vagy regisztrálj!)



Azok után, hogy milyen kevés játéklehetőséget kapott eddig Varsányi N. és Simsik C. elég nehéz sziporkázó játékkal "beszállni".
Kíváncsi lennék, hogy Lajtos N. esetleges sérülése esetén milyen teljesítményt várna el Varga mester M.Verától...

balonmano66 2014. március 16., 15:05

Megtudtuk a meccs után, hogy Slakta, Szilágyi miért nem játszott.
Esetleg Karalyosról, Vörösről lehet (szabad) valamit tudni?

G. A. 2014. március 16., 10:24

További hírek

2014. november 30., 10:48

Az olasz válogatott a Hódosban

December 5-én 17:30-kor az olasz válogatottal játszik edzőmérkőzést a DVSC. Tovább...

2014. november 21., 20:58

Nagy csatában sikerült győzni

A DVSC hatalmas küzdelemben, háromgólos félidei hátrányból fordítva szerezte meg a két pontot, és ezzel megerősítette helyét a középházban. Tovább...

2014. november 20., 16:01

Újabb fontos mérkőzés

Pénteken ismét egy közvetlen rivális látogat a Hódosba. A Mosonmagyaróvár legyőzése kulcsfontosságú, ha a Loki az alapszakaszt a legjobb nyolc között szeretné zárni. Tovább...

2014. november 13., 10:39

Szima Gábor a DVSC támogatói között

Péntek délután sajtótájékoztató keretében mutatkozik be a klub legújabb szponzora, az ifj. Szima Gábor érdekeltségébe tartozó debreceni Grand Casino. Tovább...

2014. november 12., 20:37

Közel volt a bravúr

Nagy küzdelmet, sok hibát és helyenként őrült rohanást hozott a Balaton-parti kiruccanás. Az utolsó percig nyílt mérkőzésen a DVSC végül alulmaradt a Siófokkal szemben (30:28). Tovább...