DVSC kézilabda
3. RÉSZ

Gyökeret vertünk az NB I-ben

Ebben a fejezetben az újonclét nem könnyű periódusával ismerkedhetnek meg az olvasók, kiderül a csapat miként vészelte át az első két szezont a legjobbak között. A végén pedig feltűnik egy új szereplő: Komáromi Ákos!

Az NB I-be jutás egy új, a mai napig is tartó fejezetet nyitott a klub történetében. A Loki immár harminc éve szerepel megszakítás nélkül a legjobbak között. Az első évek számtalan nehézséggel jártak.

"Egy újonc csapatnak nem lehet más célkitűzése, mint a bennmaradás. Ez a minimális terv. A maximális célkitűzés a hatodik-tizedik helyek valamelyikének megszerzése" – nyilatkozta a Hajdú-bihari Napló 1980. április 6-i számában Halász Ferenc, a csapat mestere.

Ekkorra a lányok már túl is voltak az NB I-es premieren. Méghozzá a győztes premieren, hiszen a veszprémi Bakony Vegyész ellen hazai környezetben végig izgalmas találkozón egyetlen találattal nyertek a debreceniek. Húsz esztendő után, 1980. április 2-án a következő felállásban játszottak újra NB I-es meccset a Loki lányai:

DMVSC – Bakony Vegyész 18-17 (10-7)

DMVSC: Nagyné-Máthé 3, Hallóné, Kádárné 6, Botkáné 2, Halászné 7, Juhászné CSERE: Teremi, Purguly

A lendület még két fordulón át tartott ki, a lányok az NB I B-ben őket még megelőző Építők otthonában és a BHG SE elleni hazai meccsen egyaránt egy-egy góllal kerekedtek felül, így három forduló után hibátlan teljesítménnyel büszkélkedhettek. Ezt követően persze már kisebb-nagyobb hullámvölgyek jellemezték a Halász-gárda szereplését, amely azonban végül így is a dicséretes nyolcadik helyen fejezte be első élvonalbeli idényét.

Sokszor mondják azt, hogy egy újonc együttes életében a lelkesedéssel teli első szezon után mindig a második esztendő a sorsdöntő, akkor dől el igazából, hogy az adott alakulat valóban érett-e az NB I-re. Nos, ez a DMVSC esetében is így volt. Halász Ferenctől a szünetben Varga István vette át a szakmai irányítást, ám az egykori világválogatott klasszissal az első tizenkét fordulóban csupán két összecsapást sikerült megnyerni, így újabb edzőcsere következett.

Vargától Szentgyörgyi Jánoshoz került a karmesteri pálca, aki végül, ha nem is könnyen, de benntartotta a Lokit. A tizenkét csapatot számláló mezőnyben egy fordulóval a bajnokság vége előtt így festett a tabella alja:

10. DMVSC 21 4 3 14 334-395 11 11. BHG SE 21 5 - 16 347-419 10

Az együttes gólzsákjának számító Kádárné Eperjesi Ilonát és társait mindössze egyetlen pont választotta el a már kiesést jelentő tizedik helytől, ráadásul a sorsolás szeszélye folytán a mindent eldöntő záró játéknapon éppen a nagy rivális BHG-hoz utaztak. Ahhoz a BHG-hoz, amelyet hazai pályán is csak egyetlen góllal sikerült megverni.

Nos, a nagy tét szerencsére feldobta az addig jobbára csak botladozó debrecenieket, és minden várakozást felülmúlva, az őket elkísérő mintegy kétbusznyi szurkolójuk nagy örömére könnyedén, 22-14-re győztek a fővárosban, meghosszabbítva ezzel a DMVSC élvonalbeli tagságát.

1981 decemberében aztán újabb – alig egy év alatt már a harmadik edzőcserére került sor. A korábban Dunaújvárosban tevékenykedő, az ottani férfi kéziseket a megyei bajnokságból az NB I-ig vezető Komáromi Ákos ülhetett le az akkoriban kényelmesnek még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető debreceni kispadra, aki megkezdte a második Lokiaranycsapat alapjainak lerakását…

Következik: Komáromi Ákos: egy új korszak